Szenti György, ,az Amerikai Fotográfusok Egyesületének hajdani tagja, a koncentrációs tábort is megjárt fényképész.

Szenti György, származása miatt koncentrációs táborban volt, családjával együtt.  Feleségét és gyermekét elpusztították a gázkamrában. Édesanyja  élte túl, aki Szegedre indult a táborból, Szenti György.1957-ben emigrált New Yorkba.  Anya és fia elbúcsúztak a tábor kijáratánál.

Amerikában, a hatvanas évekre Szenti György már a világ divatlapjainak egyik legnevesebb fotográfusa volt. sok, híres cégnek, dolgozott.  Például Estéé Lauder, avagy Gucci.

A hatvanas évek elejétől esztendőnként többször is átrepült Európába.  Néhány napra Puerto Ricóra ment, hogy karácsonyra egy kis színt kapjon. Aztán repült Bécsbe, ahol az európai kocsiját tartotta, egy Lincoln Continental.

Még ma is a világ egyik legszebb luxusautója, hatalmas, több méter hosszú autó.  Azzal ment Budapestre., nem csak az édesanyját meglátogatni. Ez a fotográfus jóvátehetetlenül és végzetesen a magyar szót kereste azoknak az ifjú hölgyeknek az ajkán, akiknek őszinte hittel örök szerelmet, New York-i lakást, vagyont, hírt és pénzt ígért. Ehhez azonban már nem volt elég fiatal.

Több eset is volt,  amikor a szó valóságos értelmében kifosztották. A pesti bérlakását rámolták ki olykor azok a hölgyek (természetesen állandó kísérőjük segítségével), akiknek örök hűséget esküdött. Máskor a pénztárcáját emelték el; a ruhatárát vitték egyenest az Ecserire. vagy a gépkocsijából a magnót.

Egyik eset sem rendítette meg, továbbra is járt Pestre. Szerelmes volt Budapestjébe, melynek ugyan szülötte nem volt, mégis honpolgára; szerelmes volt a magyar nyelvbe, mert három évtized sikeres amerikai pálya után sem tanulta meg annyira az angolt, hogy azon a lelke megszólalhatott volna. Szerelmes volt a magyar nőkbe. Édesanyját rendszeresen meglátogatta.

Szerelmes lett egy korábban címlapról ismert manökenbe, Lantos Piroskába. Látták őket jobb helyeken vacsorázni; az Alabárdosban vagy a Vadrózsában, a cigány játszott neki érzelmes nótát, vagy a zongorista szólaltatta meg a dalt, mely az előkelő vendégnek kijár. Fellvitte a Halászbástyára, el a Duna-kanyarba, készített róla több ezer fotót.

Hazarepült, pompázatosán felszerelt stúdiójába, leszedte a falról Fairchild, Margot Hemingway, Sarah Fawcett-Major fényképét, és minden négyzetcentiméterre a magyar lányt ragasztotta fel.

Ez a szelíd ragadozó azonban úgy rótta a divatbemutatók pástját, úgy ropta az éjszakai szórakozóhelyek táncparkettjein, mintha a szépségre sehol sem leselkednének ordasok.

A budapesti fodrászüzletek, manikűrszalonok, butikok és eszpresszók a sok évinél jobb áruellátottságban részesültek; New Yorkból származó kozmetikai szerek, áttetsző tüllruhák, piros selyemmel bélelt felleghajtó köpenyek beleáramlottak  a divatholmik fekete kereskedelembe. Hogyan kerültek ezek Szenti György Lincoln Continentaljából a magyar elegancia ruhatárába, nem tudni. Vajon a lány könnyelműsége ajándékozta holmijait a barátnőinek, akik siettek ezt-azt tüstént pénzzé tenni, ugyan ki a megmondhatója ma már; a tollat óvni kell a rágalomtól.

Annyit azonban a város tudott, hogy a világszép magyar lánynak akadt külföldi hódolója, nem is akárki. Látták kiszállni olykor egy Lincoln Continentálból; elébb egy selyemharisnyás láb (igaz, negyvenes cipőben), aztán gyönyörű térdhajlat, estélyi ruha, bunda, fonatba rendezett hajkoszorú — egy város fényét ez ugyanúgy emeli, mint a Lánchíd vagy a Halászbástya. A lányra némelyek már úgy tekintettek, mint nemzeti értékre; voltak, akik a legszívesebben egy rezervátumba zárták volna, vadászati tilalmat rendelve el sudár alakjára.